Péntek, vége a napnak, sétálok hazafele, közbe Kinga magyarázza, hogy milyen szar neki, mert nem aludhat mikor hazaér, hanem rendet kell raknia, mert jönnek át hozzá aludni a barátnői. Haha, hát rohadtul sajnáltam szegényt, ilyen szörnyű dolgok történnek vele... Egy idő után elbúcsúztunk, ő ment balra, én jobbra, és találkoztam Alfréddal (nem Aladárral. Alfrédról még nem volt szó.) ő is elkezdte részletezni, hogy mit csinál a hétvégén... Ma reggel már fel is dobott egy totál józan (remélem érezhető az irónia) képet magáról és egy csajról instára.  Ahogy sétáltam, magamba egyre inkább estem össze, mert, ahogy végig gondoltam, én senkivel se mentem sehova, és nagyon ritkán volt, hogy bármi ilyesmit csináltam volna. Szóval ez így bántott. 

Végül eljött az 5 óra, összepakoltam és elmentem írásra. Eddig a kisgyerekekhez jártam, és idén ősszel mentem át a nagyobbakhoz. (Amit már előbb meg kellet volna tennem.) És rá kellet jönnöm, hogy nem véletlenül van ez így. Így, ez az egész. Engem nem dob fel, hogy ott ülünk hárman az ágyon, egymás körmét festegetjük, nyomi zenét hallgatunk, és pasikról áradozunk. (Haha, tapasztalat.) Se az, hogy ismeretlen emberekhez csapódva totál részegen végig hányjuk az éjszakát. Lehet, hogy én vagyok a gáz, de nekem bőven jó, amikor 8-10 művelt ember összeül, és tud beszélgetni a ténylegesen fontos dolgokról, vagy csak úgy a mindennapokról. De ha a disztópia fogalma felmerül, mondják rá, hogy Orwell, és egyszerűen néha én érzem magam műveletlennek. Ezek mellet, persze csomó röhögő görcs tud kialakulni, csak egy torta szelettől, vagy egy leleményesebb írástól. Nem tudom, nekem ilyen a péntek estém, és nem akarok cserélni. Bár jövő héttől rajzom lesz 3-tól 6-ig ilyenkor, szóval tolódik kissé ez az egész.:(

(Nem tudom mi köze van az egész bejegyzésnek a videohoz.)