Ma szinte egész nap szerepeztünk unniemmal. Nagyon jó volt, nekem ez volt az első szóval néha kicsit elbizonytalanodtam, de a végeredmény remek lett. 
Öcsi lebetegedett, így egész nap itthon ápoltam. Elképesztő mit meg nem teszek neki... Tudok én rendes is lenni vele.

Anyuékon nem tudok kiigazodni. Mindig szívják a vérem, hogy miért nem vagyok önálló és miért kell mindig, hogy ők cipeljenek mindenhová. Aztán ha egyedül megyek valahova, akkor az mekkora felelőtlenség, mert bármikor elfoghatnak és akkor felboncolnak és eladják a szerveimet, vagy prosti leszek. Éljen az általános gyermek nevelés! Komolyan.... és még csodálkoznak, hogy félnek az emberektől, nem merem megkérdezni az eladót, hogy van e nagyobb méret, és az utcán is kissebb koromban remegve jártam. 
Pszcihológushoz akarnak vinni, mert ez nem normális, de mellette meg ők azok akik az egészről tehetnek. Ha kiskorodtól kezdve azt hallod, hogy minden ember rossz, és vigyázzni kell, és bármikor történhet veled valami... Te, hogy reagálnál a világra ilyen tudattal?! 
Aztán sírnak, hogy a bérletet nem használom ki. Mnnék én sok fele, csak épp nem akarnak elengedni. Akkor, hogy a kiskutyahátsófelébe használjam ki? Aish... Mindegy. 

Úgy néz ki kezdenek összejönni a dolgok, de én nem akarok fiút magamnak. Mármint nem bírom elképzelni, hogy én kijelentsem, hogy "ő a barátom" vagy "hozzá tartozom". Valahogy vágyok egy fiúra, de kapcsolartra nem. Ez eléggé ringyós nem? Omo...