Tudjátok olyan vicces, hogy az embert sokan felköszöntik, kap ajándékokat, de egyszerűen mégis utálja ezt a napot. 
Ha tehetném nem is újra indítanám, hanem szimplán átugornám, megsemmisíteném a szülinapomat. Legalábbis ezt biztosan, ha a többit nem. 
Eleinte minden olyan jó volt, rokonoknál, uncsitesómmal elütöttük az időt a kpopos hülyeségeinkel, énekeltünk Shinee-t mert csak abban van annyi angol, hogy ne csak hümmögjünk. 
Aztán jött az ebéd, a felköszöntés meg ajándékozás. Először is megfájdult a hasam, ezért nem tudtam semmit se enni, másodszor pedig ugye megkaptam végül a tortát, amiből szintén nem igazán tudtam enni, harmadszor pedig következett az ajándékozás ahol kaptam egy karkötőt, egy álfültágeszt (megjegyzem ennek örültem a legjobban, mert már rég kinéztem, csak sose volt pénzem xd) és még egy ruhaneműt. 
Ezután nem sokat maradtunk, siettünk haza. Itthon anyuék felköszöntöttek, és kaptam egy medált arra a karkötőmre, amit nem is hordok, ráadásul egy olyan lógót, amire egyszer csak röhögve rámutattam, hogy mégis ki vesz olyat. Szeretem a szüleimnek ezt a fajta elméletit, melyet nem mondanak ki, de valahogy így hangzik: Csak használhatatlan ajándékokat adj, amiket utána te tudsz használni. Mármint ezt a karkötőt anyum szokta hordani..... Ezt végig gondolva elkedvetlenedtem, főleg, hogy aztán kérdezték mit mondjanak keresztanyámnak, mit vegyenek nekem. Mondtam én minden jóságot, majd elmondták, hogy ezek vackok, ugyan már ne kérjek ilyet, és nem igaz, hogy ebayről akarok szerezni mindent... Névnapomnál is ez volt, végül kaptam egy ebookot, ez mind szép és jó, csak éppen az óta nem láttam, mert anyámnál van, és a sajátjaként kezeli. Na, hát ekkor volt az, hogy teljesen leblokkoltam és már az ál-mosoly se működött. Direkt megkérdezték, hogy mit szeretnék, én felsoroltam 1000 és 1 dolgot, de tényleg a plüssmaticól kezdve bármit kértem volna, csak ezt nem. Mert ezzel az ég világon semmire nem megyek,csak anyámnak újult meg a karkötője. Mikor meglátták, hogy nem mosolygok, rögtön jött a barkóba, hogy mi bajom. Szinte kapásból eltalálták, hogy nem tetszik z ajándék, de mekkora farokság már ezt az ember szemébe mondani? Főleg, hogy azért mégis csak az apád, anyád. Így kénytelen voltam, gyorsan kitalálni valamit. Vajon miért ennyire szar a kedve az embernek szülinapján.... Hirtelen nem jutott jobb az eszembe, mint, hogy valaki fikázta a tomboyokat. Bár mondtam volna az igazat, vagy legalább gondolkodtam volna még, mert anyámék rögtön kiakadtak, hogy mi az a tomboy, miért akarok én az lenni, én biztos leszbikus vagyok, nem igaz, hogy képtelen vagyok az egyediségre, miért akarok mindig egy kasztba tartozni... etc. Majd édesapám belekezdett, abba a híres monológjába, hogy én agyilag nem vagyok normális, illetve miután mindenem meg van, nem tudok már mi miatt sírni. Semmi aranyos kisgyerekes, ugyan emiatt ne sírj vagy valami vigasztalás, rögtön jöttek az okosságok, hogy ők már előre látták ezt és csalódtak bennem...Ott hagytam őket, a rohadt karkötőt a lehető legtávolabbi sarokba dobtam, és leültem zenét hallgatni. 
Ezek után kopogtatott az ajtón apám, hogy ezt most jól elintéztem, mert anyám ott puffog a nappaliban, és nem lehetek ennyire undok és nem gondolhatok ennyire csak magamra, mert a rossz kedvemmel őket is szomorúvá teszem. Bocsánatot kértem, hogy nem mosolyogtam. Erre majdnem felpofozott, de inkább elment az egész család, kivétel én edzésre. Imádom a szülinapom még egyszer se volt, hogy boldogan feküdtem volna le október 28.-án.