Madarakról álmodok, mivel szabad akarok lenni. Mindenki ezt akarja, így olyan közhelyesnek tűnik, de én azt merem mondani, hogy más vagyok. Én a szellemi szabadságra vágyom, hogy ne kelljen mindent magamba tartanom, csak sodorjon az ár, és repítsen a szél. Tűnjön el a szorongásom és minden bánat mely leg mélyen belül mardos és felemészt. Olyan költői vagyok, akár egy író, és olyan fáradt, hogy nem jövök rá, hogy költői csak egy költő lehet, vagy egy olyan fáradt ember, mint én. De ez se igaz, mivel a költők és írók szabadok. Igazából bármit csinálhatnak, csak legyen náluk egy toll, egy papír és írjanak. A gondolataikról, az eszméikről, mindenről, ami szerintük fontos. Én a szabadságról írnék, bár ha mindennapi dolog lenne számomra, biztos nem érdekelne annyira. Ezért nem ír egyetlen könyv se az igazi szellemi függetlenségről, mert nekik megvan. Bezzeg a dalokban, ott van a sok elvárás a lázadás. Az írás a strébereké, azoké a nyomiké akiket papírgalacsinnal dobáltál, mikor a töri tanár elfordult egy fontos évszámot felírni a táblára. Te viszont zenéltél, biztos gitároztál és menőnek számítottál. Akkor.
Most megírtam a szabadságról szóló könyvemet, nem vagyok sikeres, csak elégedett. Te megírtad a lázadó dalodat, senkit se érdekel, mert a mai ember rockot nem hallgat. Ha nem vagy dj vagy valami mixer a zenéddel semmire se mész, bezzeg a könyv néma méltósága örökké él, és cáfolhatom megint meg a dolgot, mivel itt az ebook meg az internet.

'13.08.05. Lou